Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ki ellen harcol a kormány?

Most már tényleg elég az új típusú influenza körüli kormányzati szerencsétlenkedésből! Elég abból, hogy sem a szakmát, sem a lakosságot nem képesek tájékoztatni! - Kupper András interpellációja.


Dátum: 2009-11-02 15:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140819
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:58:55.820649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Ki ellen harcol a kormány? (Kupper András)

Önök azt hangoztatják, hogy készüljünk fel a legrosszabb forgatókönyvre, mert a járvány gyorsvonatként közeleg felénk. Ha azonban továbbra sem tudnak úrrá lenni a helyzeten, milliószámra maradhat meg az új influenza elleni oltóanyag. A szakmai kommunikációval kapcsolatban az országos tisztifőorvos maga ismerte be, hogy — idézem — "szégyenkezni kell, nem voltunk ebben az ügyben sikeresek!" Azt is mondta, hogy a kommunikációs csata első menetét elvesztették - tájékoztatott a politikus.

Kivel állnak harcban? A szakmával? A magyar polgárokkal? Ön látta-e azt a rendelők százaiban elhelyezett papírt, amelyen nagy piros betűkkel ez áll : "A H1N1 elleni védőoltást a betegek csak saját felelősegükre kérhetik!" Egy ilyen tábla elolvasása után még az is meggondolta magát, aki eredetileg azért ment a rendelőbe, hogy beoltassa magát - fogalmazott a képviselő, majd feltette a kérdést: miért tartunk itt? Mert Önök nem álltak szóba a szakmával. A háziorvosok azt mondják, hogy az oltással kapcsolatosan intézmények és szakemberek tömegétől kértek válaszokat szakmai jellegű kételyeikkel kapcsolatosan. Hiába: választ senkitől nem kaptak.

Még azt sem tudjuk - mondta Kupper András -, hogy eddig hány embert sikerült Magyarországon beoltani. Egyszerűen botrányos, hogy az országos tisztifőorvos szavai szerint csak november 6-ra lesz erre vonatkozó adat. Több mint két hónappal ezelőtt jelentették be, hogy 8-10 hét alatt beadható a hatmillió vakcina. Eddig összesen talán pár százezer vakcinát sikerült beadni. Ez eredmény? - kérdezte.

Önök ettől a héttől akarják megkezdeni az óvodások és iskolások kampányszerű oltását. A pedagógusok erről még semmit nem tudnak. Hol lesz az oltás? Ki ad tájékoztatást a tanároknak és a szülőknek? A háziorvosok elfogadhatatlannak tartják, hogy a kormány rájuk hárítja a lakosság felkészítésének a terheit úgy, hogy nekik sincs használható információjuk. Csak annyit tudnak, hogy Ön bepereli őket, ha a kételyeiknek adnak hangot. Többletteher, többlet adminisztráció hárul rájuk, és még azt sem tudják, mikor és ki fizeti ezt ki nekik - húzta alá a fideszes honatya.

Kik a személyi felelősei az új influenza elleni kormányzati kampány sikertelenségének? Lesz-e felelősségre vonás? Mikor állnak végre szóba a szakmával? Ki fogja a szülőket és a tanárokat megfelelően tájékoztatni? Egyáltalán: képesnek érzik-e még magukat a kormányzati feladatok ellátására, a problémák megoldására? - tette föl kérdéseit Kupper András.

Nem igaz, hogy a kormány nem áll szóba a szakmával, hiszen eddig is folyamatosak voltak az egyeztetések - fogalmazott válaszában Székely Tamás. A miniszter elmondta: a kormányzat folyamatosan reagált az influenzával kapcsolatos eseményekre. Állította: rendben ment a felkészülés, a lakosság tájékoztatása, s a vakcinák fejlesztése.

Igenis gond van a tájékoztatás terén, ugyanis a minisztérium a hétvégén fél millió, míg az ÁNTSZ csupán 300 ezer beoltottról beszélt - szögezte el viszontválaszában Kupper András. A politikus elmondta: egy ismerősét megkérte, menjen el, és adassa be magának a védőoltást. Az orvos kapásból a H5N1, azaz a madárinfluenza elleni védőoltást írta fel. Majd egy olyan nyilatkozatot is alá kellett írnia, melyben tudomásul vette, hogy a védőoltás akár halált is okozhat. Kupper András nem fogadta el a miniszteri választ.

Az országgyűlés azonban 184 igen szavazattal, 147 nem ellenében 13 tartózkodás mellett elfogadta a miniszter válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1444, 'source_type': 'media', 'source_id': 3882, 'target_type': 'article', 'target_id': 93964, 'relation_type': 'describes'}