Iskolai alma-akció Komárom-Esztergom megyében
A tavalyi siker után Komárom-Esztergom megye újra csatlakozott a MAGOSZ alma akciójához. A megyei fenntartású iskolák diákjai egy hónapig ingyenesen jutnak jó minőségű magyar almához. A komáromi Kultsár István Szakközépiskola volt a helyszíne annak a sajtótájékoztatónak, ahol Dr. Völner Pál, a megye közgyűlés elnöke és Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója tájékoztatta a sajtó munkatársait az akció lényegéről.
Dátum: 2009-11-03 11:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140859
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:08.625314, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szabolcsi termelők számára nagy segítség, hogy almájuk eljuthat az ország ilyen távoli megyéjébe is - mondta Budai Gyula, a MAGOSZ szövetségi igazgatója. Jó lenne, ha minden megye csatlakozna a több, mint 100 önkormányzat által támogatott akcióhoz. Az önkormányzatokat sújtó megszorításokra tekintettel sok más helye is lenne a pénznek, mégis úgy gondoljuk - ezzel az eszközzel is segíteni kell a termelőket, hogy jó minőségű magyar almájukat a belső piacokon értékesíthessék.
Rácz Imre - a megyei iskoláknak szállító - kistermelő hangsúlyozta, a mezőgazdasági vállalkozások súlyos problémákkal küzdenek. A kormány által ajánlott 40 Ft/kg-os felvásárlási ár irreálisan alacsony, nem fedezi a termelés költségeit sem. Jó kezdeményezés a MAGOSZ akciója, köszönet illeti az almát megrendelő önkormányzatokat is.