A népszámlálás kockázatairól
Felkérem a parlamenti pártok képviselőit, hogy Sólyom László köztársasági elnök üdvözölendő döntése után, mely szerint megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a 2011. évi népszámlálásról szóló törvényt (T/10105. számú törvényjavaslat), módosítsák annak tartalmát! - írja közleményében dr. Kósa Ádám Néppárti európai parlamenti képviselő.
Dátum: 2009-11-03 11:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140863
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:09.895319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus szerint a törvényben szerepelnie kell a fogyatékosügyi adatok gyűjtésére felhatalmazó rendelkezésnek, abból a célból, hogy a 2001. évi eredmények összehasonlíthatóak legyenek, és hogy a különböző fejlesztések folytatódhassanak az új statisztikák alapján. Ha ezen adatok nem lesznek a birtokunkban a magyar fogyatékosügy fejlődését saját kezűleg fojtjuk vissza! - hívja fel a figyelmet.
Mint folytatja, a Magyarország által ratifikált Fogyatékossággal Élő Személyek Jogairól Szóló Egyezmény 31. cikkelye (Statisztika és adatgyűjtés) előírja a fogyatékosügyi adatok gyűjtését a megfelelő politikák kialakítása érdekében, ezen túlmenően azonban még egy fontos tételt tartalmaz, melyet a 2011. évi népszámlálás során is figyelembe kell venni.
A jelen hazai jogszabályokban szereplő fogyatékosság fogalma nem terjed ki a pszicho-szociális fogyatékossággal élő személyekre, így ha ezen társadalmi csoportra vonatkozó adatgyűjtéssel nem bővül a népszámlálás során érintett kör, akkor újabb évtizedekre vetjük vissza a társadalom fejlődését.
A magyar társadalom romló szociális helyzetében mind a mentálisan sérült, mind más fogyatékossággal élő emberek kizárása végzetes lépés lehet több tízezer állampolgár életére nézve - olvasható a közleményben.
Felhívom újra a parlamenti pártok képviselőinek figyelmét, hogy ne feledkezzenek meg döntéseik felelősségéről! - zárul a dokumentum.