Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP a saját maga által kreált botrányba bukott bele

Nem először fordul elő a Fidesz szerint, hogy az MSZP belebukik egy saját maga által kreált botrányba. Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke ezt Szabó Éva MSZP-s országgyűlési képviselőnek egy balatonőszödi tanácskozáson elhangzott szavaira reagálva mondta kedden az MTI-nek.


Dátum: 2009-11-03 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140864
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:10.298025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Echo Tv hétfő esti híradója arról számolt be: birtokába jutott a szocialista frakció lapjának, a Balközépnek a 2008. júniusi száma, amely idézi Szabó Évának egy balatonőszödi frakcióülésen elhangzott szavait. E szerint a képviselő azt mondta: "a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra".

Szabó Éva az MTI megkeresésére cáfolta, hogy saját véleményeként ismertette volna egy beszélgetésen, munkacsoporti ülésen: magasabb segély érdekében egyes anyák gyógyszereket szednek, hogy sérült gyereket szüljenek. Azt mondta, szóbeszédről számolt be.

Molnár Oszkár fideszes edelényi polgármester szavai országos visszhangot váltottak ki, amikor egy júniusi képviselő-testületi ülésen úgy fogalmazott: a cigány többségű településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek, gyógyszert szednek be, gumikalapáccsal ütik a hasukat azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak.

Nyakó István MSZP-szóvivő szerint az a fő különbség Molnár Oszkár és Szabó Éva szavai között, hogy míg az előbbinél a megbélyegzés, utóbbinál az aggodalom és a segítő szándék dominált.

Kapcsolódó elemek