Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kaposvár egyelőre nem fizet az áramszolgáltatónak

Kaposvár nem fizet ki 35 millió forint értékű számlát az e.on áramszolgáltatónak, amíg az nem orvosolja a város egyes területein jelentkező közvilágítási problémákat - írta a Somogyi Hírlap kedden.


Dátum: 2009-11-03 11:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:10.980245, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A város fideszes polgármestere a megyei napilapnak ezt azzal indokolta, hogy több lakossági panasz érkezett az elmúlt időszakban az önkormányzathoz, miszerint Kaposvár bizonyos részein rendszeresen nincs közvilágítás.

Szita Károly közlése szerint a cég, amellyel szerződésünk volt a javításra, nem orvosolta a hibákat az előírt hét napon belül. Emiatt a társasággal szerződést bontottak. A közbeszerzési eljárás lefolytatása után egy másik cég végzi a feladatokat az előírásoknak megfelelően.

Azok a problémák azonban, amelyeket kizárólag az e.on orvosolhat, például a kábelhibák, továbbra is megoldatlanok - mondta a városvezető, hozzátéve: ezért döntöttek úgy, hogy csak az elvégzett szolgáltatásért fizetnek az áramszolgáltatónak.

Hartner Rudolf, a városgondnokság vezetője közölte, hogy Kaposvár évi 140-160 millió forintot költ közvilágításra.

Kapcsolódó elemek