Megkerült az eltüntetett lapszám!
Az MSZP honlapján a Balközép című újság minden száma megtalálható, kivéve éppen a 2008 júniusi számot, melyben Veresné magzatukat károsító anyákról szóló mondatai olvashatók. A fidesz.hu-n olvasható az eltüntetett lapszám.
Dátum: 2009-11-03 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140872
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:13.159280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Echo Televízió birtokába jutott a szocialisták frakciójának lapja, a Balközép egyik száma, melyben idézik az egyik öszödi frakcióülésen Veres János feleségének, dr. Szabó Évának beszédét, aki MSZP-s parlamenti képviselő is. Szó szerint ez hangzott el: "A magasabb segélyek érdekében ördögi eszközökre is képesek tudatlan és befolyásolt anyák. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra. A képviselő megfigyelését a jelenlevők elképedve hallgatták, ám néhány honatya elismerte, maga is hallott már hasonló esetről."
A szocialisták talán érezhették, hogy a megvádolt Fideszes képviselő ellen folytatott lejárató kampányuk ügyében óvatosnak kell lenniük. Az MSZP honlapján ugyanis a Balközép című újság minden száma megtalálható, kivéve éppen a 2008 júniusi számot, melyben Veresné mondatai olvashatók.
Időközben dr. Oláh Lajos államtitkár, MSZP-s képviselő honlapjáról is eltávolították a Balközép 2008. pdf formátumú júniusi számát.
A fidesz.hu megszerezte az elveszett példányt, melyet a kapcsolódó anyagok között olvashat.