Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Somogyi intézményvezetők tiltakoznak az elvonások miatt

Tiltakoznak a tervezett elvonások miatt a Somogy Megyei Önkormányzat által fenntartott intézmények vezetői; keddi kaposvári tanácskozásukon arra szólították fel az országgyűlési képviselőket, hogy ne szavazzák meg a jövő évi költségvetést.


Dátum: 2009-11-03 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140892
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:19.158416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gelencsér Attila, a "válságértekezletet" összehívó megyegyűlés elnöke a jövő évi költségvetés hatásáról tartott zártkörű megbeszélést követő sajtótájékoztatón közölte: a megyei önkormányzat által fenntartott intézmények esetében - kiemelve ebből a körből a Kaposi Mór Oktató Kórházat - a tervezett elvonás 918 millió forintot jelent 30 intézmény 50 telephelye számára.

"Nagyon régi elvárás, nagyon régi igény az összefogás" - fogalmazott Gelencsér Attila, hozzátéve: "most mi összefogtunk, de a tiltakozásban fogtunk össze". Mint mondta, tiltakoznak a Bajnai-csomag ellen, tiltakoznak az ellen, hogy az ellátás színvonala csökkenjen azért, mert "a kormány közel egymilliárd forintot el kíván vonni a megyei önkormányzat intézményeitől".

Gelencsér Attila kiemelte: Kolber István szocialista országgyűlési képviselőtől, a közgyűlés kormányzati kapcsolatokért felelős tanácsnokától elvárja, hogy ne szavazza meg a jövő évi költségvetést.

A sajtótájékoztatón az intézményvezetők egybehangzóan az elvonások negatív hatásait, a működtetés ellehetetlenülését, a szakmai színvonal csökkenésének veszélyét emelték ki.

A tanácskozás végén közreadott közleményükben a somogyi intézményvezetők felszólítják az országgyűlési képviselőket, hogy "ne menjenek szembe a somogyi emberek akaratával, ne cselekedjenek a somogyi emberek érdekei ellen, ne szavazzák meg a minket sújtó nemzeti költségvetést".

Kapcsolódó elemek