Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A német kormány üdvözli a cseh ratifikálást

Angela Merkel kancellár, illetve a német kormány üdvözölte a Lisszaboni Szerződés csehországi ratifikálását.


Dátum: 2009-11-04 00:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140912
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:25.388748, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államokban tartózkodó kancellár hivatalos állásfoglalását Ulrich Wilhelm kormányszóvivő ismertette kedden este. A nyilatkozatban a kancellár - aki a reformszerződés egyik legfőbb támogatójának számított - hangsúlyozta, hogy az unió megerősödésére számít.

"Az Európai Unió belső viszonyait tekintve demokratikusabb lesz, külpolitikai téren pedig megerősödve és öntudatosabban tud majd fellépni" - szögezte le a kancellár, aki minderre már washingtoni, az amerikai kongresszus előtt elhangzott beszédében is utalt.

Merkel hangsúlyozta, hogy a keddi nap jelentőségét Európa számára aligha lehet túlbecsülni. "Ezen a napon sikeresen zárult le az Európai Unió reformjának több éves folyamata" - fogalmazott a német kancellár.

A cseh alkotmánybíróság kedden délelőtt utasította el a Lisszaboni Szerződés megkérdőjelező beadványt, majd nem sokkal később Václav Klaus államfő aláírta a szerződés ratifikációs okmányát. Csehországban ezzel lezárult a ratifikáció folyamata, és elhárult az utolsó akadály az elől, hogy a szerződés hatályba lépjen.

Kapcsolódó elemek