Grosics Sztálinnal együtt nem akar díszpolgár lenni
Dátum: 2009-11-04 10:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140939
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:33.459453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Grosics Gyula visszautasítja a Budapest díszpolgára címet, amelyet a Fővárosi Önkormányzat adományozott volna az Aranycsapat egykori kapusának november 17-én, Budapest napján. Ezt maga Grosics Gyula mondta kedden az Echo Tv egyik esti műsorában.
Grosics Gyula azt mondta: amikor átnézte a névsort, az volt az érzése, hogy mint egyfajta "díszpinty virít" ott, mert egyedüli jobboldali emberként kapta volna meg a díjat.
Azt is mondta: az is eszébe jutott, hogy "Sztálin és annak bolsevik bandája" még most is díszpolgára a fővárosnak, ezzel a gondolattal pedig nem tudott kibékülni, így rögtön nemet mondott.