A költségvetés veszélyes és nem tartható
A kormány által beterjesztett költségvetés csak papíron létezik, nem szolgálja sem az ország, sem a magyar gazdaság érdekeit - hangzott el Varga Mihály sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2009-11-04 11:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140940
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:33.813153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Varga Mihály több tételt is felhozott példaként, hogy miért nem tartható a költségvetés, melynek hiánya az 5-7 százalékot is elérheti 2010-ben. Vannak olyan kiadási tételek, melyeket a kormány nem számolt el, ilyen az önkormányzatokat és az állami bürokráciát érintő 100-110, illetve 150-200 milliárd forintos forrásmegvonás, melyek nem jártak feladatmegvonással, tehát több feladat is fedezet nélkül marad. Nem számol a kormány a kórházak, a MÁV, a BKV, a Magyar Fejlesztési Bank konszolidációs igényeivel, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. veszteségeivel sem. Tegnap a miniszter arra sem tudott választ adni, hogy miből lesz 22 milliárdos többletbevétele az egészségügynek, ráadásul az adóbevételeket is felültervezték - sorolta a képviselő, hozzáfűzve: az ingatlanadó tervezett bevétele sem fog teljesülni, egyrészt az előkészítetlenség miatt, másrészt pedig azért, mert a kormányváltás után ez a bevétel elmaradhat.
A kormány által beterjesztett költségvetés csak papíron létezik, nem szolgálja sem az ország, sem a magyar gazdaság érdekeit - szögezte le Varga Mihály, hozzátéve: a költségvetés elsősorban megszorításokra épül. A politikus arra is emlékeztetett, hogy tegnap semmilyen olyan módosító indítványt sem fogadott el az MSZP-SZDSZ többség, mely segített volna az embereknek a 2010-es helyezet könnyebb elviselésében. A költségvetés átdolgozására minél hamarabb szükség lesz 2010-ben - húzta alá a Fidesz alelnöke.