Bajnai Gordon megint pert vesztett
A Legfelsőbb Bíróság a mai napon tárgyalta felülvizsgálati eljárás keretében Bajnai Gordon felperesnek Orbán Viktor alperes ellen, személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perét - tájékoztatott Cser-Palkovics András közleményében.
Dátum: 2009-11-04 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=140954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 09:59:38.583668, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke többször bírálta az EU-pénzek hazai elosztásának gyakorlatát, és kifejtette: az országon nem látszik meg, hogy ezek a támogatások az országba érkeztek. Utalást tett szocialistákhoz kötődő személyekre, így Weiszenberger Lászlóra és Zuschlag Jánosra, illetőleg az általuk elkövetett bűncselekményekre, továbbá hangsúlyozta Bajnai Gordon felelősségét is, aki az EU-pénzek felhasználásáért felelt a korábbi szocialista kormányban - emlékeztetett a Fidesz helyettes szóvivője. Hozzátette: Bajnai Gordon jogsértőnek tartotta Orbán Viktor kijelentéseit, ám sem az első fokon eljárt Fővárosi Bíróság, sem a jogerős határozatot hozó Fővárosi Ítélőtábla nem találta meggyőzőnek a felperesi érveket, így mindkét ítéletben elutasították Bajnai Gordon keresetét.
Bajnai a kétszeres pervesztesség dacára sem nyugodott bele a kialakult helyzetbe, és felülvizsgálati eljárást kezdeményezett, melyben a korábbi jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az eredeti keresetben foglaltaknak megfelelő ítélet meghozatalát, azaz Orbán Viktor elmarasztalását kérte - fejtette ki Cser-Palkovics András. A Legfelsőbb Bíróság azonban a korábbi jogerős bírósági határozat hatályában fenntartása mellett döntött, Bajnai Gordont pedig felülvizsgálati perköltség megfizetésére kötelezte - emelte ki, hozzátéve: az ügy ellen további jogorvoslatnak helye nincs.