Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vádaskodásra nincs oka Medgyessynek

Medgyessy Péter napirend előtt adott válasza után, annak hiányosságai és hangneme miatt rendkívüli sajtótájékoztatót tartott hétfőn Áder János. Akár egy miniszter is válaszolhatott volna, ha Medgyessy Péter nem elég felkészült olaszországi útja miatt - mondta a Fidesz frakcióvezetője a válasz kapcsán. A pökhendiség, a nagyképűség és a lekezelő, semmitmondó válasz nem nyugtat meg senkit. Kedden a gazdasági és a környezetvédelmi bizottság is tárgyalja az üzemzavart, s reméli, mondta Áder János, a bizottsági üléseken többet meg lehet majd tudni, mint Medgyessy Pétertől.


Dátum: 2003-04-28 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:11.219383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magukra hagyva

Áder János emlékeztetett, egy hét telt el azt követően, hogy a kormány részéről Gál J. Zoltán (és nem az illetékes miniszter) tájékoztatta a közvéleményt a kormány álláspontjáról. Furcsa, hogy az atomerőmű szocialisták által kinevezett vezérigazgatója 10 napig nem ment oda, nem vette fel a közvetlen kapcsolatot munkatársaival - erre a Népszabadság április 21-i számában a vezérigazgatóval közölt interjúban maga a vezérigazgató utal, mikor arra a kérdésre, miszerint járt-e már a baleset helyszínén a baleset óta, azt mondja: "én nem jártam ott". Ugyanígy a kormány részéről sem járt senki sem Pakson, személyesen senki nem próbált tájékozódni.

Vádaskodásra nincs ok

Áder János rámutatott: a sajtóban megjelent kérdéseket tett fel Medgyessy Péternek az atomerőművel kapcsolatban. Nem csoda, ha ezeket Medgyessy Péter nem ismeri, hiszen az elmúlt héten nem tartózkodott Magyarországon, a sajtóból úgy értesülhettünk, hogy Olaszországban volt. A hosszú húsvéti vakáció nem ad felmentést a válaszadás alól, vádaskodásra pedig különösen nincs oka a miniszterelnöknek.

A válaszok olyannyira hiányoznak, hogy a Paks környéki - 30 kilométeren belül elterülő - önkormányzatok vezetői, azaz a leginkább érintettek is csak április 11-én kaptak egy SMS-t, valamint egy faxot, azóta semmilyen információhoz nem jutottak. Híradások szerint maguk a szakemberek is tanácstalanul állnak a helyzet előtt - és ez nem kritika, szögezte le Áder János, hanem tény, amit illik tudomásul venni.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek