Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A balatonőszödi bizniszt is felülvizsgálja majd a Fidesz

Mandátumának lejárta előtt néhány hónappal egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a kormány egy ingatlanügynökségnek felel meg. Ezt Balsai István mondta azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet szerint a kormány a várható választási veresége előtt értékesítené az állami üdülővagyon egy jelentős részét, egyebek között a balatonőszödi kormányüdülőt is.


Dátum: 2009-11-05 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:01.981903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A balatonőszödi bizniszt is felülvizsgálja majd a Fidesz (Balsai István)

Balsai István, a Fidesz jogi igazgatóságának vezetője ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy a Fidesz, ha kormányra kerül, minden ilyen szerződést, "sebtében elképzelt és végrehajtott bizniszt, ingatlaneladást, végkiárusítást" felül fog vizsgálni. Mint hangsúlyozta, se az üzemeltetők, se az esetleges vevők ne számítsanak arra, hogy ezek az ügyek "nyom nélkül tovább vihetők lesznek".

Balsai azt mondta, nemcsak a balatonőszödi üdülőt, hanem más nagy értékű Balaton-parti szállodákat, például a lovasberényi üdülőszállót is eladná a kormány, illetve pályáztatást útján az üzemeltetésükre közbeszerzési eljárást kíván kiírni.

"A privatizáció első lépése mindig az üzemeltetési jog átadása" - jegyezte meg.

Balsai szerint a privatizáció az adófizetőknek szinte mindig rossz, "vannak azonban a politikai elitnek olyan emblematikus figurái", akik jól járnak.

"Sajátos, hogy ez a névsor mindig ugyanaz" - tette hozzá a politikus. Balsai ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy rendszerint Szilvásy György, a felesége Csáky Bernadett, esetleg Gyurcsány Ferenc áll az ilyen jellegű döntések mögött.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 4028, 'source_type': 'media', 'source_id': 3907, 'target_type': 'article', 'target_id': 94066, 'relation_type': 'describes'}