Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Duplán számláz, milliókat kaszál a Veres család


Dátum: 2009-11-06 11:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:19.224903, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A válság a legkisebb mértékben sem érinti a Veres családot. Gyurcsány Ferenc pénzügyminisztere és a szintén parlamenti képviselőként ténykedő felesége jövedelme a politikai elit körében is kirívó. Az idén és az elmúlt években minden létező lehetőséget kihasznált Veres János, semmit sem hagyott az államkasszában: szolgálati lakáshoz, állami luxusgépkocsihoz jutott, miközben egyébként sem szerény fizetését sok millió forinttal pótolhatta ki szabadságmegváltás, jubileumi jutalom és kártalanítás jogcímén. Etikai kérdést vet fel, hogy a Veres házaspár mindkét tagja felveszi havonta a majd 116 ezer forintos szállásköltség-térítést.

A volt pénzügyminiszter az idén felmondás utáni járandóságként és szabadságmegváltás címen mintegy 18 millió forinthoz jutott. Emellett Veresnek hivatali lakás is dukált. Sőt a kancellária honlapján fellelhető adatok szerint ma is rendelkezésére áll az ingatlan és egy garázs. Igaz, a Nyírség szocialista főura most alulmaradt az uniós biztosi posztért folyó versengésben, de Bajnai Gordon máris biztosította a kárpótlásról.

Kapcsolódó elemek