Plakát az újabb kormányzati kudarcról
Figyelemfelhívó óriásplakáttal kívánja az embereket figyelmeztetni az újabb szocialista kormányzati kudarcra a Fidesz. A Nyugati téren bemutatott óriásplakát a 2002 óta duplájára emelkedő munkanélküliségi adatokat ábrázolja. Répássy Róbert sajtótájékoztatója.
Dátum: 2009-11-06 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:23.015499, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A gazdaság mérőszámait a gazdasági növekedés és a munkanélküliség mutatja - hangsúlyozta a politikus, kiemelve: a magyar gazdaság mélyponton van, a munkanélküliség pedig 13 éves csúcson.
Mint fogalmazott, nem lehet jó az a gazdaságpolitika, ahol nő a munkanélküliség, egyértelműen látszik, hogy a szocialista kormányzat nem kezeli, hanem mélyíti a válságot. Hozzátette azt is, gazdasági vészhelyzet állhat elő Magyarországon, és újabb tíz- és százezrek munkahelye kerülhet veszélybe. Répássy Róbert ugyanakkor rámutatott arra is, a munkanélküliség növekedése a gazdasági válságtól független, hiszen 2002 óta folyamatosan emelkedik ez az adat.