Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bajnai Gordonnal nem lesz jobb a gyerekeknek


Dátum: 2009-11-06 13:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:23.895475, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar családok szegénységének, kilátástalanságának legfőbb okozója a Gyurcsány-Bajnai korszak, a szocialisták soha nem a gyerekek érdekeit tartják szem előtt. Elég csak arra az embertelen költségvetési javaslatra gondolni, hogy elveszik az iskolai ebéd kétharmadát, amit csak az óriási társadalmi felháborodás hatására vontak vissza. Azonban még mindig érvényben van az a szocialista javaslat, mely szerint iskolatejet jövőre már csak fél évig kapnának a diákok. Kiderült az is, hogy az iskolaalma akció is csak a szocialista érdekkörbe tartozó mezőgazdasági cégeknek jó, nem pedig a gyerekeknek.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek