Miért hívatta magához titokban Gyurcsány Bajnait?
Dátum: 2009-11-07 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141109
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:34.428384, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtó lebuktatta Bajnai Gordont és Gyurcsány Ferencet, kiderült: rendszeresen összejárnak és egyeztetnek! A Gyurcsány-Bajnai korszak folytatódik, Gyurcsány Ferenc befolyása a kormányzásra erősebb, mint valaha.
Gyurcsány Ferencnek és Bajnai Gordonnak azonnal választ kell adniuk az embereknek arra: miért és miről tárgyalnak titokban, a nyilvánosságot megkerülve, órákon át. Válaszolniuk kell arra: miért hazudták azt, hogy Gyurcsány Ferenc a háttérbe vonult, és nem kíván részt venni a politikában. Az emberek azt is szeretnék tudni: milyen gyakran rendeli magához Gyurcsány Ferenc az Apró-villába bábját, Bajnai Gordont, hogy ellássa utasításokkal?
Répássy Róbert,
a Fidesz frakcióigazgatója