Hunvaldot a börtönben is pénzeli az MSZP
Kezdeményezni fogja az erzsébetvárosi Fidesz-frakció az előzetesben lévő Hunvald György VII. kerületi polgármester fizetésének felfüggesztését - mondta szombati sajtótájékoztatón Vattamány Zsolt, Fidesz erzsébetvárosi frakciójának vezetője.
Dátum: 2009-11-07 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:35.723099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Vattamány Zsolt szerint pénteken világossá vált: az MSZP azt akarja, hogy a polgármester a börtönben is megkapja a fizetését, méghozzá közpénzből. Az ügyben megszólaló szocialista politikusok egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, "össze-vissza beszélnek."
Az MSZP csak húzza időt, átveri az embereket azért, hogy védjék egy súlyos bűncselekményekkel gyanúsított párttársukat - hangsúlyozta a fideszes politikus, hozzátéve: a jogi helyzet is teljesen egyértelmű, börtönben ülő polgármesternek nem jár fizetés.
A Fidesz politikusa úgy vélte: több mint érdekes, hogy míg a szocialisták mindent megtettek annak érdekében, hogy Hunvald György lemondjon fővárosi közgyűlési tagságáról, addig az egyáltalán nem zavarja őket, hogy a mai napig ő a VII. kerület polgármestere és a kerületi MSZP elnöke is.
A szocialisták pénteken ismét "Hunvald György bűntársaivá váltak", nyilvánvalóvá tették hozzáállásukat a demokratikus intézményrendszerhez, illetve leleplezték sajátos gondolkodásmódjukat, amelynek követői százmilliós végkielégítéseket fizetnek ki, a közösséget hátrányosan érintő szerződéseket kötnek, és "börtönben ülő kiváltságosoknak juttatnak közpénzből nem mindennapi zsebpénzt" - magyarázta Vattamány, hozzátéve, hogy a Fidesz ezt nem hagyja annyiban, és ismét kezdeményezi a határozati javaslat elfogadását.