Elkeserítő budapesti hídkörkép
Fél évvel az átadása után már rozsdásodik a Szabadság híd mindkét oldala, miközben a Lánchídon nagy méretű lyukak, repedések keletkeztek. A Margit híd felújítása több mint kétszeresébe kerülhet annál, ahogy azt korábban számították.
Dátum: 2009-11-08 13:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:47.129075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korrózióra utaló rozsdás barna lé szivárog a május végén átadott Szabadság híd egyik óriási tartócsavarja alól. A "folyadék" az egész tartóelemen végigcsurog. A híd azonban nem csak ezen a pontján rozsdásodik, megfigyelhető a gyalogos korlát egyik kapaszkodó díszelemén, de rozsda ütötte fel a fejét a pályaszerkezetet tartó elem egyik lemezén is. A Szabadság híd jellegzetes zöld festéke is kisebb-nagyobb darabokban lepattogzott az acéllemezek éleiről. A kivitelezők hanyag munkáját jelzik az átfúrt keresztlemezek: a lyukakba nem került csavar, a lecsiszolt felületeket azonban nem festették le.
A Szabadság hidat két éven át újította fel a Hídépítő Zrt.-Vegyépszer Zrt.-Hídtechnika Kft.-Közgép Zrt. alkotta konzorcium, 2007 májusától 2009 májusáig. Állítólag a legkorszerűbb berendezéseket, anyagokat felhasználva a korrózióvédelemmel kezdték a felújítást, ami a Hídtechnika feladata volt, az acélszerkezeti munkákat a Közgép, a műszaki ellenőrzést a Metróber Kft. végezte.
A rekonstrukció indulásakor a kivitelezés költsége 5 milliárd 188 millió forint volt, majd 5,6 milliárd forintra hízott, amiből az Európai Unió 2,5 milliárd forinttal vette ki a részét. A városvezetés a drágulás egyik okaként 2007 novemberében a 250 millió forintért felszerelt díszkivilágításra hivatkozott, jóllehet a munkák kezdetekor Dancs Gábor (SZDSZ) közlekedési tanácsnok ezt is a rekonstrukció tételei között említette. Sőt, 2006. augusztus 31-én, amikor a híd felújításának engedélyokiratát másodszor módosították, Vajda Pál (MSZP) főpolgármester-helyettes közölte: "A hídfelújításhoz kapcsolódva a kommunális ügyosztály külön beruházásában, de egyeztetett időpontban, mintegy 440 millió forintért elkészül a köz- és díszvilágítás rekonstrukciója is." A drágulás előterjesztését jegyző Hagyó Miklós szocialista főpolgármester-helyettes a Magyar Hírlap kérdésére nem tudta megmondani, mi lett a pénz és a beruházás sorsa.
Ugyancsak a költségek növekedése jellemzi a Margit híd felújítását. Bagdy Gábor (KDNP), a nagy értékű beruházások vizsgálatára létrehozott ideiglenes bizottság elnöke pénteken arról számolt be, egyelőre az se biztos, hogy a főváros megkapja az uniótól a remélt hatmilliárd forintot. A Margit híd rekonstrukciójánál mindent elrontottak, amit el lehet rontani, így fordulhatott elő, hogy az eredeti 13 milliárd forint helyett ma 30 milliárdba kerül a kivitelezés. A KDNP frakcióvezetője emlékeztetett arra, a 13 milliárdos költségkeret sem volt elég a megfelelő műszaki tartalomra, ezért felvetődik a gyanú, hogy a közgyűlést megtévesztették. Szerinte politikai oka van annak, hogy a beruházás határidejét igen szűkre szabták, ami viszont a költségeket növelte, hiszen a vállalkozók a négy-öt milliárd forintos kötbért beépítették áraikba.