Alkalmatlan a jövő évi büdzsé
A Fidesz frakcióvezetője úgy látja, hogy a tervezett büdzsé megszorításai legfeljebb 4-5 hónapig képesek féken tartani a munkanélküliséget.
Dátum: 2009-11-09 00:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141160
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:00:52.567849, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz frakcióvezetője a jövő évi költségvetésről a Magyar Televízió "A szólás szabadsága" című műsorában beszélt.
Navracsics Tibor úgy vélekedett, hogy a költségvetési törvényjavaslat nem teremti meg a gazdasági növekedés feltételeit és felszámolja a válság utáni kitörési pontokat.
A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánynak elsőként az állammal szemben kellene szigorúnak lennie, felszámolva egyebek mellett a közszféra korruptságát. A polgárokat érintő megszorításokat csak ezek sikertelensége után lehet alkalmazni - fűzte hozzá.
Magyarország elérte a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatti zuhanórepülés mélypontját, amikor az ország helyzete már nem romlik látványosan, de a kormány továbbra sem tesz semmilyen lépést a javulás érdekében - vélekedett a Navracsics Tibor.
Az ellenzéki politikus megjegyezte: az elmúlt időszakban minden, a hétköznapi élet feltételeit tükröző mutató romlott az országban.