Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szerbia-Montenegró minél hamarabb csatlakozna az EU-hoz

Szerbia-Montenegró azt fogja kérni Brüsszeltől, hogy rövidítse le az ország uniós csatlakozásának folyamatát. Svetozar Marovic szerbia-montenegrói államfő hétfőn egy podgoricai rádiónak nyilatkozva megerősítette, hogy ilyen értelmű írásbeli kérelmet készít, s annak részleteit keddi sajtótájékoztatóján ismerteti.


Dátum: 2003-04-28 18:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9798
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:14.796738, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belgrádi tömegtájékoztatásban korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy a gyorsított felvételről szóló belgrádi kezdeményezés napirenden lesz az EU és a balkáni országok június 21-i, Szalonikiben tartandó csúcsértekezletén. Belgrádban azzal indokolják a kérést, hogy Montenegró és Szerbia hamarosan összehangolja piacát, az ország sikerrel vette fel a harcot a szervezett bűnözéssel, jó együttműködést alakított ki a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, és az országot nemrégiben felvették az Európa Tanácsba. Svetozar Marovic első ízben a múlt héten kedden Jaap de Hoop Scheffer holland külügyminiszternek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet soros elnökének a belgrádi látogatása alkalmával vetette fel a gyors csatlakozás gondolatát. Szerbia-Montenegró egyelőre úgyszólván még el sem kezdte a csatlakozási folyamatot: még nem készült el a megvalósíthatósági tanulmány sem, amely után megkezdődhetnek a tárgyalások a társulási és stabilitási szerződés aláírásáról. A folyamatot az lassította, hogy Brüsszel a szerb-montenegrói államjogi kapcsolatok rendezéséhez kötötte a tárgyalások megkezdését. Az uniós integráció szempontjából az ország számára jelen pillanatban a legsürgetőbb feladat a két tagköztársaság piacának összehangolását szabályozó akcióterv elkészítése. Goran Pitic, a külgazdasági kapcsolatokért felelős szerbiai miniszter hétfőn közölte, hogy a szakértők már befejezték az egyeztetéseket, de vannak még vitás kérdések. Az akcióterv már szerdán a szerb kormány elé kerül, majd a kabinet leteszi javaslatát a montenegrói kormány asztalára. Pitic szerint össze lehet hangolni Montenegró és Szerbia piacát, de vannak olyan vitás kérdések - jobbára a vámkvóták körül alakultak ki komoly nézeteltérések -, amelyek miatt akár kedvezőtlen kimenetele is lehet a harmonizációs folyamatnak. Mladjan Dinkic szerb jegybankelnök nem fogalmazott ilyen óvatosan. Kereken kijelentette: hamarosan kiderül, hogy Szerbiának és Montenegrónak mégis egymástól külön kell haladnia az európai integráció útján, mert rövid idő alatt lehetetlen összehangolni a két köztársaság egymástól merőben eltérő gazdasági rendszerét.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek