Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felelőtlenség vagy üzlet?

A magyar vasút teljes nyugat-magyarországi átadását a GYSEV részére érthetetlennek és megengedhetetlennek tartjuk - szögezte le interpellációjában Fónagy János.


Dátum: 2009-11-09 14:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:10.332989, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Felelőtlenség vagy üzlet? (Fónagy János)

A közelmúltban sajtónyilvánosságot kapott egy levél, amelyben Antali Károly kormánybiztos arra utasítja a MÁV elnök-vezérigazgatóját, hogy a GYSEV stratégiai elképzelései között szereplő mintegy 607 km-es jelenleg MÁV Zrt. által üzemeltetett vasút-hálózat átvételének tervezéséhez szükséges adatokat bocsássa a GYSEV rendelkezésére. Az érintett 12 vasútvonal három megyét, Győr-Moson-Sopron, Vas és Zalát megyék személyforgalmát jelenti, az itt dolgozó mintegy 1200 vasutassal együtt. A vonalak között van a gyakorlatilag új Boba - Őriszentpéter szakasz, több igen jó állapotban lévő, illetve uniós pénzből felújítás alatt álló vonal - hívta fel a figyelmet interpellációjában Fónagy János.

"Ismerjük a GYSEV néhány jelenlegi vezetőjének politikai és gazdasági hátterét, tudjuk, hogy kisebb vonalszakaszokat elsősorban a határkeresztező forgalom jobb szervezhetősége miatt mi is átadtunk a GYSEV-nek, valamint az együttműködést mi is szükségesnek és a jövőben is fontosnak tartjuk" - mondta el a fideszes képviselő. Ezzel együtt a magyar vasút teljes nyugat-magyarországi átadását érthetetlennek és megengedhetetlennek tartjuk - szögezte le a politikus.

Fónagy János a következő kérdéseket tette fel Hónig Péter közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszternek:

- Ki kezdeményezte a nyugat-magyarországi vasútközlekedés elvételét a MAV hálózatából?

- Ki hatalmazta fel Antali Károlyt, hogy a MÁV vezetőjét olyan adatok kiszolgáltatására utasítja, amely sérti, vagy sértheti a MÁV üzleti érdekeit?

- Készültek-e a döntéshez szükséges hatásvizsgálatok és azoknak mi az eredménye? Ha nem készültek, honnan veszik a bátorságot ilyen mértékű és hatású lépés akár szándék szinten történő megfogalmazásához? Amennyiben készültek ilyen számítások és prognózisok, azoknak mi az eredménye?

- Egyeztettek-e ez ügyben szakmai szervezetekkel, érdekképviseletekkel, egyáltalában van-e a tárcának felhatalmazása ilyen súlyú kérdések rapid felvetéséhez és pánikszerű végrehajtásához?

Hónig Péter válaszában elmondta, hogy a GYSEV menedzsmentje kezdeményezte, hogy a Nyugat-Magyarországi Régióban található egyes MÁV-kezelésű vasútvonalak a cég vagyonkezelésébe kerüljenek. "Ez az elképzelés tehát illeszkedik a minisztérium szakmai irányához" - hangoztatta a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter.

Fónagy János nem fogadta el a miniszter válaszát, a parlament többsége azonban igen.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 685, 'source_type': 'media', 'source_id': 3926, 'target_type': 'article', 'target_id': 94169, 'relation_type': 'describes'}