Közönséges csalás a hiányszámmal való trükközés
Varga Mihály gazdasági elemzők jelentéseit idézte napirend előtti felszólalásában, azt bizonyítva, hogy szó sincsen gazdasági sikerekről.
Dátum: 2009-11-09 14:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:10.720289, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Orbán-kormány pénzügyminisztere Katona Tamás államtitkár múlt heti parlamenti felszólalását hozta fel példaként arra, hogy "hadilábon áll a kormány az adatokkal".
A Pénzügyminisztérium államtitkára Varga múlt hétfői napirend előtti felszólalására reagálva azt állította, hogy a legtöbb elemzőintézet elismeréssel adózik a kormány gazdaságpolitikájának, és a Fidesz a nemzetközi gazdasági megfigyelőkkel áll vitában.
"Éppen akkor, amikor ön ezeket a szavakat mondta, az Európai Bizottság kiadta az újabb jelentését, amelyben azt fogalmazta meg, hogy az önök által tervezett 2010-es hiány nem tartható" - jelentette ki Varga Mihály most hétfőn a parlamentben.
Hozzátette: a Költségvetési Tanács szerint sem tükrözik a valóságot a 2010-es költségvetés számai.
"Mindenki téved, csak önök vannak a bölcsek kövének a birtokában" - mondta Varga, aki "alaposabb tájékozódást" javasolt az államtitkárnak.
Varga a GKI Gazdaságkutató Zrt.-nek az Erste Bank együttműködésével készült múlt heti előrejelzését is idézte, amely a reáljövedelmek 4-5 százalékos csökkenését vetíti előre a munkanélküliség emelkedése, a 13. havi nyugdíjak megszüntetése és a családtámogatási rendszer befagyasztása miatt.
Amikor a kormány a világgazdasági válságot okolja a magyar gazdaság állapotáért, mondván, nem tehet semmit, akkor "egyfajta tehetetlenségről tesz tanúbizonyságot, arról, hogy nem ura a gazdasági helyzetnek" - hangsúlyozta.
Varga Mihály rámutatott, hogy a kormány a GDP számításának a módszerét is megváltoztatná a választások közeledtével, ahogyan ezt 2005-ben is tette.
Kitért arra is, hogy a 2008-as hiány mértéke hirtelen 3,4 százalékról 3,8 százalékra nőtt utólag, "mert 2009-ről elkezdtek bizonyos tételeket visszamenőlegesen elszámolni a korábbi évekre, és ezzel próbálják az IMF felé az idei államháztartási célt tartani".
"Ez közönséges hamisítás vagy csalás, ne adj Isten trükközés, amiről azt mondták, vége van" - jegyezte meg.
Varga Mihály Katonának azt a múlt heti állítását is cáfolta, miszerint "több ember dolgozik ma, mint 2000-2001-ben".
Míg 2001 július-szeptemberében 3,8 millió, 2002 július-szeptemberében pedig 3 millió 883 ezer foglalkoztatott volt az országban, addig a legutóbbi számok alapján már csak 3 millió 783 ezer - fejtette ki Varga Mihály.