Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kijáróvá silányították az MDF-et és az SZDSZ-t

Szomorú dolog, hogy egyes hazai és külföldi pénzügyi körök kijáró pártokká silányítottak két magyar történelmi, rendszerváltó pártot, az MDF-et és az SZDSZ-t - reagált az Országgyűlés házbizottságának hétfői ülését követően Kóka János (SZDSZ) által elmondottakra Szijjártó Péter.


Dátum: 2009-11-09 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141218
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:13.445009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz szóvivője a hétvégén ebben a tárgyban megfogalmazottakat megismételve hétfőn is azt fejtette ki az MTI-hez eljuttatott közleményében, hogy "ez a két párt bizonyos gazdasági körök, érdekcsoportok pénzügyi érdekeinek a szószólója lett, és ennek keretében alaptalanul összeesküvés-elméleteket gyárt és vádaskodik".

Kóka János az Országgyűlés házbizottságának hétfői ülését követően azt mondta, hogy az SZDSZ kivételével minden parlamenti párt elutasította, hogy a házszabálytól való eltéréssel tűzzék napirendre a rádiós frekvenciapályázat körülményeit vizsgáló parlamenti bizottság felállításáról való döntést.

Az SZDSZ frakcióvezetője hozzátette, hogy a hogy az MSZP képviselője informálisan azt jelezte, hogy "normál menetben" támogatni fogják a vizsgálóbizottságról szóló döntés napirendre tűzését.

Kapcsolódó elemek