A Szerencs-Hidasnémeti vasúti vonal is halállistán
Miért sújtja a kormány ezt a halmozottan hátrányos térséget? Miért veszi el nemrég felújított vasútvonalát? - tette fel a kérdést interpellációjában Ódor Ferenc Hónig Péter miniszternek.
Dátum: 2009-11-09 16:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:17.020780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szegény embert az ág is húzza - jelentette ki interpellációjában Ódor Ferenc. Hozzátette, nem véletlen érzik ezt a szerencsiek, a gönciek, az Abaújszántón élők és a hidasnémetiek: ők is áldozatul esnek a kormány koncepciótlan gazdaság- és közlekedéspolitikájának. A bármi áron való pillanatnyi költségcsökkentés szinte kivétel nélkül mérhetetlenül nagyobb veszteséghez vezet a jövőben - húzta alá.
Mint Ódor Ferenc fogalmazott, a miniszter számára az említett vasúti vonal bezárása körülbelül a következő száraz leírást jelenti: a Szerencs és Hidasnémeti vasútvonal a MÁV 98-as számú vasútvonala, hossza 51 kilométer. A szerelvények napszaktól függően 2-4 óránként közlekednek rajta.
És mit jelent a valóságban? - tette fel a kérdést. A vonalszakasz a leghátrányosabb kistérségek közé tartozó vidéken működik. A megyében 20 százalékos, a térségben ennek kétszerese a munkanélküliség. A tervezett bezárás szűken 30 ezer ember mindennapjait teszi még nehezebbé, Abaújszántón, Szerencsen középiskola működik, ott jelentős a bejáró tanulók létszáma - fejtette ki a fideszes képviselő.
Kiemelte: a megyében már korábban megszüntették a Mezőcsát-Hejőkeresztúr vasútvonalat, és a Szilvásvárad-Putnok vonalat tervezik. Az elsorvasztás a térségben nem csak a helyi munkalehetőségek csökkentését eredményezte, hanem az ingázás lehetőségét is megnehezítette - fűzte hozzá, megjegyezve: nem kétséges, hasonló sors vár a gönciekre, az Abaújszántón élőkre, a szerencsiekre és a hidasnémetiekre is.
Azt sem vette figyelembe a minisztérium, hogy hét évvel ezelőtt fejeződött be a vasúti pálya felújítása. Azzal sem számoltak, hogy ez a vonalszakasz a Miskolc-Kassa-Krakkó és a Miskolc-Szerencs-Nyíregyháza vonal között pótlólagos kapcsolatot jelenthet, így nem csupán a helyi, de a nemzetközi közlekedésben is aktív szerepet játszhat - mutatott rá a fideszes képviselő.
Ódor Ferenc végül az alábbi kérdésekkel fordult Hónig Péter miniszterhez: "miért sújtja a kormány ezt a halmozottan hátrányos térséget? Miért veszi el nemrég felújított vasútvonalát? Számoltak-e azzal, hányan vesztik el munkalehetőségüket a bezárás miatt? Számoltak-e azzal, milyen nehézségeket okoznak azoknak a gyermekeknek, akik eddig bejáró iskolásként közlekedtek a vasúttal? Miért nem érti meg ön és kormánya, hogy a vasút nem csupán közlekedési eszköz, hanem a vidékfejlesztés aktív eszköze, a vidéki társadalom továbbélésének alapvető feltétele?"
Hónig Péter válaszában azt hangoztatta, a közösségi közlekedés átalakításában alapelvük az, hogy ellátatlan területek nem maradhatnak, a közlekedési alapszolgáltatáshoz való hozzájutás lehetőségét minden esetben biztosítják.
Közlése szerint a vasúti közlekedés szüneteltetésével sem maradnak ellátatlanul a szerencsiek, a gönciek, az Abaújszántón élők és a hidasnémetiek, a vonatokat autóbuszjáratokkal kívánják pótolni.
Ódor Ferenc viszontválaszában kifejtette: ha átmenetileg esetleg megtakarítás történhet ennek a vasútvonalnak az ideiglenes felfüggesztésével, az sokkal kisebb, mint az a rombolás, amit a pályában, a lelkekben és a vidék gazdaságában is elkövet a tárca.
A miniszteri választ a fideszes képviselő nem fogadta el, az Országgyűlés azonban 175 igen, 163 nem szavazattal - 3 tartózkodás mellett - megszavazta annak elfogadását.