A Fidesz felkészült
A Fidesz december 12-én az utolsó döntést is meghozza, ami ahhoz kell, hogy a 176 egyéni választókerületben készen álljanak a jelöltjei. A párt úgy készül, hogy az említett dátum után bármikor bekövetkezhet a választás - mondta Orbán Viktor az Echo Televízió Napi Aktuális című műsorában.
Dátum: 2009-11-09 21:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:24.109652, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke a beszélgetés elején kifejtette, nem foglalkozna a kormány azon felvetésével, hogy az ellenzéknek nincs programja. Már kormányoztak, és az emberek pontosan tudják, mit tettek jól vagy rosszul. Ugyanakkor - tette hozzá - tudomásul kell venni, a kormányprogramot feszegető kérdések mögött, az áll, hogy az emberek kiszámíthatóságot szeretnének. A legnagyobb baj a mostani átmeneti politikai, gazdasági rendszerben, hogy a jövő kiszámíthatatlan. Mint mondta, a következő kormánynak kétszeresen is szerénynek, és visszafogottnak kell lennie, az elmúlt nyolc év embereknek hátat fordító, "arisztokratikus" kormányzásával szemben.
A műsorvezető kérdésére, miszerint Kecskeméten elhangzott beszédében, miként értette, hogy már a baloldal is hetekben és nem hónapokban méri az időt, aláhúzta, a parlament által most tárgyalt költségvetés kudarc. Tele van hamis adatokkal és számokkal, amely először a kormányra, majd az országra fog "rászakadni". Úgy látja, ettől a költségvetéstől mindenki szabadulni akar. Ráadásul a várt bevételek sem fognak teljesülni a rossz gazdaságpolitika miatt. Egy szakértői értékelésre hivatkozva kifejtette, 3,8 százalékos költségvetési hiány várható, amely számításaik szerint 7,3-7,5 százalék alatt nem áll meg.
Orbán Viktor szólt arról is, szeretné, ha a baloldali vagy jobboldali diktatúrát képviselő erők soha nem kapnának lehetőséget a kormányalakításra, parlamentben való szereplésre. Ennek esélyét az alkotmánnyal lehet csökkenteni, de valójában a választók döntenek. A demokrácia mindannyiunk közös élete, akik szavaznak azok döntik el, mit tartanak helyesnek.
Az alkotmánnyal kapcsolatban kifejtette továbbá, az a legfontosabb "teste" a magyar államiságnak, ezért különleges figyelmet érdemel. Mint fogalmazott, a mai alaptörvény szabályait betartja, az esküt is letette, de nem talál benne "semmit, ami tiszteletre méltó lenne". Egy technokrata szöveg, nem tartalmaz olyan értékeket, amelyeket a polgárok többsége zsinórmértékül választana. Hozzátette, amennyiben a választóktól megkapnák a bizalmat a kétharmados többséghez, szeretnének egy olyan alkotmányt létrehozni, amelyre mindenki büszke lehet.
A közjogi rendszerről szólva elmondta, jelenleg Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy megváltoztassa azt, amit a rendszerváltáskor létrehoztak. A politikai főhatalom kérdését továbbra is a megválasztott képviselőkre kell bízni. A kétkamarás parlamentről megjegyezte, a következő négy év tekintetében előny, hogy a parlament egyközpontú, mert a jelenlegi helyzetben gyors, és akcióképes kormányzásra van szükség.
A műsorvezető felvetésére, amely szerint, amikor arról beszél, hogy az MSZP szélsőséges politikája megszül egy másik a szélsőséget, a Jobbikra gondol-e, úgy válaszolt, annál többre, nem szűkítené le egyetlen pártra. A Fidesz elnöke úgy látja, a szociálliberális világ az elmúlt nyolc évben a törvények fölé helyezte magát, illetve vannak olyan emberek, akik a törvényen kívüli világban keresnek megoldásokat, de ezek egyike sem fogadható el. Aláhúzta, minden, ami erőszak elvetendő és megállítandó a magyar politikai életben. Ehhez pedig egy polgári elkötelezettségű, keresztény értékrendű, de az egész országra nyitott minél erősebb kormányzatra a van szükség.