Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP egyik kezével ad, a másikkal visszavesz

Az MSZP végre felsorakozott a Fidesz kezdeményezése mögé, és így 5 százalékra csökkenhessen a távhő áfája. László Tamás közleménye.


Dátum: 2009-11-10 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141295
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:39.141832, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Több mint egy év kellett ahhoz, hogy a szocialisták végre felsorakozzanak a Fidesz kezdeményezése mögé, és így 5 százalékra csökkenhessen a távhő áfája - emlékeztetett közleményében a politikus. Hozzátette: azonban több tízezer forint felesleges kiadástól kímélhették volna meg a családokat, ha előbb lépnek.

László Tamás rámutatott: az viszont felháborító, hogy amit Bajnai és a szocialisták egyik kezükkel adnak, azt a másikkal többszörösen visszaveszik. Az áfa-csökkentés 17 milliárd forintot hagy az embereknél, a fűtéskompenzációra szánt pénzt azonban 55 milliárddal csökkentik, ennyit vesznek el a rászoruló családoktól.

Ezt hívják átverésnek - hangsúlyozta.

Kapcsolódó elemek