Fontos a pápai légibázis
Magyarország NATO-n belüli pozícióihoz nagyban hozzájárul a pápai légibázis - mondta Lázár János, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának fideszes elnöke a bizottság kihelyezett ülésén kedden Pápán.
Dátum: 2009-11-10 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141336
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:52.300712, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus felhívta a figyelmet, hogy megfelelő oktatási szolgáltatásokat kell biztosítani a külföldi katonák és a Boeing-alkalmazottak gyermekei számára. Ugyancsak kiemelte, hogy szükség van megfelelő közlekedési infrastruktúrára, korszerű és biztonságos közútra, a várhatóan növekvő forgalmi igények kielégítésére a 83-as főúton az M1-es autópálya és Pápa közötti szakaszon.
Kontrát Károly, a bizottság fideszes tagja aláhúzta: "a kormány megpróbál kifarolni" a 83-as főút korszerűsítése mögül. Csupán a jelenlegi nyomvonalat tervezik megerősíteni, holott ez az út "életveszélyes" - mondta el. Olyan útkorszerűsítésre lenne szükség, amely a következő 25-30 évben megfelelne a követelményeknek - tette hozzá.
Lázár János komoly sikernek minősítette, hogy a pápai repülőtéren állomásozik a légi szállítási flotta, amely 12 ország, köztük 10 NATO tagország együttműködésével valósult meg a NATO Stratégiai Légi Szállítási Képesség (SAC) nevű program keretében.
A SAC program megvalósításának eddigi fázisairól Horváth József vezérőrnagy, a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség vezérigazgatója tájékoztatta a honvédelmi bizottságot. Egyebek közt elmondta: a pápai légibázison három amerikai gyártmányú C-17-es Globemaster típusú repülőgép állomásozik. Az első óriásszállító-gép júliusban, a harmadik októberben érkezett. A légibázison eddig összesen 9,1 milliárd forintot fektettek be, amelyhez Magyarország mintegy 2,2 milliárd forinttal járult hozzá. A további fejlesztéseket 95 százalékban a NATO finanszírozza. A teljes beruházás 2012-ben fejeződik be.
A vezérőrnagy kérdésre válaszolva közölte: magyar pilóta egyelőre nem repüli a C-17-eseket. Magyarország egy évben 50 órával rendelkezik a gépek repülési idejéből, amely 3.500 óra évente. Szeretnék elérni, hogy a légi szállítási flottát támogató NATO ügynökség (NAMA) főhadiszállását Magyarországra helyezze át. Erre 2010 végéig sor kerülhet - mondta az MTI-nek Horváth József.
A bizottsági ülésen Kovács Zoltán, pápai polgármestere egyebek között a légibázison szolgálatot teljesítő külföldiek gyermekeinek oktatásával kapcsolatos finanszírozási gondokat vetette fel. Elmondta: nem kapnak normatívát azok után a diákok után, akik tanév közben kapcsolódnak be az oktatásba.
A felmerült problémákra reagálva a bizottsági elnök kijelentette: koordinátorra lenne szükség kormányzati szinten, hogy elháruljanak az adminisztratív és technikai akadályok, gördülékenyebb legyen a szállítmányok beléptetési rendszere az országba, a korszerű közlekedési infrastruktúra pedig javítsa a projekt versenyhelyzetét.