Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új stratégiai poszttal bővülhet a BKV szervezete

Jelentősen átalakítaná Kocsis István vezérigazgató a BKV szervezetét és működését, de a társaság tagadja, hogy egy újonnan létrehozandó stratégiai posztra visszatérne a céghez a Kocsis bizalmasának számító Molnár László - írja szerdán az egyik kormányközeli napilap.


Dátum: 2009-11-11 08:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:01:58.798182, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Molnár Lászlót áprilisban menesztették főtanácsadói posztjáról, de a lap úgy tudja: felmerült a neve, mint a több fontos területet felügyelő, újonnan létrehozandó törzskari igazgatóság lehetséges vezetője. A lap birtokába került új szervezeti és működési struktúra szerint a jelenlegi három vezérigazgató-helyettes helyett négy lenne, illetve eggyel nőne az igazgatók száma is, miután létrehoznák a külön biztonsági igazgatóságot.

Újdonság, hogy a vezérigazgató közvetlen felügyelete alatt álló szervezeti egységek száma ugyan csökken - így kevesebb középvezetővel kell Kocsisnak egyeztetni és napi kapcsolatot tartani -, viszont a továbbra is a közvetlen irányítása alá tartozó gazdasági, műszaki és közlekedési igazgatóság mellett létrehoznák az ugyancsak egy vezérigazgató-helyettes által irányított törzskari igazgatóságot.

A BKV-nál a Népszava érdeklődésére azt közölték, hogy a szabályzattervezet még nem nyerte el végleges formáját, a szakszervezeti egyeztetést követően még az igazgatóságnak is jóvá kell hagynia. Székelyné Pásztor Erzsébet kommunikációs igazgató azt pedig cáfolta, hogy Molnár László törzskari vezetőként visszatérne a céghez.

Kapcsolódó elemek