Fegyelmit adtak a szocialisták egy óvodavezetőnek
A Fidesz Heves megyei elnöksége és füzesabonyi csoportja rámutatott: koncepciós eljárásnak az, hogy az egyik helyi óvoda vezetőjét, a Fidesz helyi szervezetének elnökét fegyelmi megrovásban részesítette a város szocialista és munkáspárti többségű képviselőtestülete; a munkáspárti alpolgármester szerint az esetnek semmi köze lenne a politikához.
Dátum: 2003-04-28 19:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:16.959812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz Heves megyei elnöke, Csáki Zsigmond által aláírt, az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény felidézi, hogy a képviselőtestület azért részesítette megrovásban Laminé Antal Évát, a 1-es számú Napközi Otthonos Óvoda vezetőjét, mert olyan élelmezésvezetőt alkalmazott, aki nem rendelkezett a munkakör ellátásához szükséges szakirányú képesítéssel.
A város más intézményeiben is előfordult hasonló eset, de az önkormányzat akkor mégsem szankcionálta a történteket. Mindezért a Fidesz "a szégyenteljes, politikai töltetű, az '50-es évek légkörét idéző koncepciós eljárásként értékeli a történteket".
A szocialista országgyűlési képviselőként is tevékenykedő polgármester, illetve a munkáspárti alpolgármester vezetésével a képviselő-testület megmutatta, hogy számukra az erőfitogtatás, a hatalommal való visszaélés és a megfélemlítés napi gyakorlattá kezd válni.
- Mandátumukat nem arra kapták a város vezetői, hogy leszámoljanak ellenfeleikkel, hanem arra, hogy építő munkát fejtsenek ki a település - áll a közleményben.
OS - fidesz.hu