Áttekinthetetlen és értelmezhetetlen a salátatörvény
Az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat általános vitájával kezdte meg munkáját szerdán reggel az Országgyűlés.
Dátum: 2009-11-11 10:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141365
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:02:01.478981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mikola István, a Fidesz vezérszónoka salátatörvénynek tartja a törvényjavaslatot, s kijelentette: áttekinthetetlen és értelmezhetetlen, nem mutatkozik iránta közérdeklődés sem.
Közölte: a kormány az EU-s jogharmonizációra és a törvényi fogalmak pontosítására hivatkozik, szerinte azonban az igazi cél a "szakmaiatlan (...) reformnak" a rendszer működését veszélyeztető következményeinek kezelése.
A képviselő szerint miközben a magánosításnak akar gátat szabni, előkészítik a szektorsemleges finanszírozást. Feltette a kérdést, hogy ezt miért nem külön kórháztörvényben szabályozzák.
Az ÁNTSZ által kiszabható bírsággal kapcsolatban Mikola István azt mondta: aggályos, hogy a bírság összegét az ÁNTSZ bevételét képezi, és ezeket alapfeladatainak ellátására fordítja.
Feltette a kérdést: a bírságolás a legfontosabb és nem kellene inkább az eltorzult struktúrát kezelni?
Mikola István elmondása szerint ebben az évben már nem támogatják az érintett törvények vitáját, mert a működésre komoly kihatással vannak, ezért több figyelmet igényelnének.