Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Irakkal szomszédos országokban is elkelne a változás

Egy vezető Izraeli diplomata véleménye szerint Irak után a szomszédos országokban is eljött az ideje a rendszerváltásnak. Daniel Ajalon washingtoni nagykövet kijelentette: Irak megtámadása és Szaddám Huszein elnök legyőzése segített "kiváló lehetőségeket" teremteni a Közel-Keleten, de mindez még "nem elég".


Dátum: 2003-04-28 20:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9806
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:17.243214, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"További lépésekre van szükség. Ma is az irakihoz fogható méretű fenyegetés nehezedik ránk Szíriából és Iránból" - fogalmazott az izraeli diplomata. Mint hozzátette, nem szorgalmazza e két ország megtámadását, ám vannak más lehetőségek is. Például politikai nyomás és hatékony gazdasági szankciók révén lehetne "delegitimálni" a teheráni rendszert. "Ugyanez a helyzet Szíriával is: egységes nemzetközi fellépésre van szükség, nagyfokú pszichológiai nyomással" - jelentette ki Ajalon a Rágalmazásellenes Liga nevű Izrael-barát amerikai szervezet tanácskozásán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek