Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vonalbezárás: három óra lesz a félből

Majdnem négyszer annyiba kerül decembertől a közlekedés a Körösnagyharsány-Vésztő környékén élőknek, miután a kormány megszünteti a két település közötti vasúti szárnyvonalat. Busszal pótolnák a vonatokat, ez azonban az ár mellett a menetidőt is növeli, fél óra helyett esetenként órákat kell majd utazniuk a helyieknek.


Dátum: 2009-11-11 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:02:09.844519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Decembertől a Körösnagyharsány-Vésztő szárnyvonalon is szünetelteti a személyszállítást a kormány. Vésztőn több mint 200 vasutas lakik. A kormányszóvivő korábbi közlése szerint nem válnak meg tőlük, hanem az országos vasúti szakaszokra vezényelik át őket. A helyi politikusok kételkednek.

Sajnos munkahelyeknek a megszűnésével is jár a szárnyvonal bezárása - mondta el Sánta Endre. Vésztő olyan település, ahol meghatározó jelentősége volt és van a vasútnak, hiszen az elmúlt évtizedek során is családok százai dolgoztak a vasútnak - tette hozzá a Békés Megyei Közgyűlés fideszes tagja.

Három óra négyszer annyiért

Közvetlen buszjárat nincs, Körösnagyharsány több felől is megközelíthető Vésztőről. Ha valaki Komádi felé megy, az út az eddigi 28 perc helyett három óráig is tarthat. A vonatjegy 320 forint, a buszjegy 1115 Ft lenne.

Közvetlen összeköttetés lehetne Nagyváraddal

A szárnyvonal továbbépítése megteremtené a közvetlen vasúti összeköttetést a romániai Nagyváraddal. Négy kilométer sínt kellene lefektetni, a határ túloldalán megvan a vasúti pálya Nagyváradig. A közvetlen vasúti összeköttetés olcsóbbá tenné a teherszállítást a két ország között.

Kapcsolódó elemek