Semmi sem jár majd Andráspusztára
Dátum: 2009-11-12 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141459
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:02:33.394969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Mezőfalva-Paks-vasútvonal megszűnése után nem lehet tömegközlekedési eszközzel eljutni a Tolna megyei Bölcskéhez tartozó Andráspusztára, mivel az autóbusz-közlekedés már korábban megszűnt. A településrészen pedig hetven főt ellátó pszichiátriai otthon működik.
A Szent András Otthon vezetője, Takács Istvánné elmondta: megszűntetik a személyforgalmat az Andráspusztát érintő vasútvonalon. Információi szerint nem lesz vonatpótló autóbusz sem.