Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Békéscsaba csaknem 10 milliárd forintos beruházásokat tervez

Békéscsaba önkormányzata a második nemzeti fejlesztési terv összes lehetőségét szeretné kihasználni, így a már megvalósult, a folyamatban lévő és a tervezett beruházásokkal együtt mintegy 10 milliárd forintos fejlesztésekben gondolkodik - közölte a város polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2009-11-12 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141467
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:02:35.905550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Vantara Gyula elmondta: a 10 milliárd forintos tervnek nem része a szennyvízcsatorna-beruházás, amely önmagában megközelíti a 20 milliárd forintos értéket.

Mint hozzátette, az önkormányzat a korábban elfogadott tervei alapján elsősorban a munkahelyteremtést, valamint a helyi lakosság életminőségének javítását tűzet ki célul, és ez kórháza fejlesztésével és több ipari csarnok, illetve inkubátorház megépítésével megvalósulni látszik. Példaként említette, hogy a kormány szerdán döntött arról, a belváros rehabilitációjára uniós és hazai forrásokból csaknem 1,3 milliárd forint támogatásban részesíti a várost, míg a fennmaradó részt az önkormányzat saját forrásként biztosítja.

A polgármester kitért arra, hogy Békéscsaba mindemellett komoly összegeket költ a közoktatás színvonalának emelésére, az infrastrukturális és szakmai feltételek biztosítására, hiszen például a 2-es számú általános iskola komplex felújítása 534 millió forintba fog kerülni, ebből 482,3 millió forint a pályázaton elnyert támogatás.

A sajtótájékoztatón kiosztott dokumentumok szerint a 2007 óta már megvalósult, illetve támogatott vagy bírálati szakaszban lévő pályázatok együttes értéke összességében megközelíti a 10 milliárd forintot, ezekhez a város biztosítani tudja a szükséges, több mint kétmilliárd forintos önrészt.

A polgármester azonban nehezményezte, hogy nem sikerült a város megközelíthetőségén javítani, hiszen - mint mondta - nem látszik, mikor fog megépülni az M44-es gyorsforgalmi út Kecskemét és Békéscsaba közötti szakasza, de késésben van a Budapest és Lőkösháza közötti vasúti fővonal felújítása is. Komoly gazdaságfejlesztés elképzelhetetlen az út megépítése és a vasútvonal rekonstrukciója nélkül - hangsúlyozta Vantara Gyula.

Kapcsolódó elemek