Honnan van pénze a Jobbiknak?
Dátum: 2009-11-12 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141471
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:02:37.391398, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Jobbik többször nyilatkozott arról, hogy 26 millió forintot kapott a MIÉP-pel 2006-ban létrehozott választási pártnak, a Harmadik Útnak járó költségvetési támogatásból. Amikor augusztus végén a Vám- és Pénzügyőrség nyomozni kezdett a szövetség pénzügyei miatt, Schön Péter, a Jobbik gazdasági igazgatója sietett leszögezni: "szervezetüknek a Harmadik Út gazdálkodásához semmi köze".
Ugyanakkor Szabó Gábor pártigazgató a Demokratának adott októberi végi interjújában megismételte, a Harmadik Út pénzéből sáfárkodtak az EP-kampány idején - azaz nagyon is volt közük a választási párt gazdálkodásához.