Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessynek is betett Keller?

Úgy tűnt, hogy a Keller László és Princz Gáborék által meglobogtatott Kehi-jelentéstervezet azt a célt szolgálta, hogy elterelje a figyelmet a Princz Gáborék által 1998 előtt termelt veszteségekről. Ám a Magyar Hírlap mai számában megjelent cikkből kiderül: a Postabank volt részvényese, a Magyar Fejlesztési Bank 1998 előtt keletkezett veszteséggel kapcsolatban is nyomozást indítanak. Így a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságnak ki kell majd hallgatnia Medgyessy Pétert is.


Dátum: 2003-04-29 09:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:18.845520, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Hírlap mai cikkéből - melyben jellemző módon jelentésnek nevezi a Kehi jelentéstervezetét - kiderül: elkerülhetetlen, hogy kihallgassák a konszolidáció miatt Medgyessy Pétert is. A napilap információi szerint nem kizárt, hogy akár büntetőeljárást is indítanak az ügyben. Ekkor tehát visszafelé sülhet el az a fegyver, amit a szocialisták Keller László személyében találtak ki. A "közéleti napilap" úgy tudja, hogy az MFB több évben is veszteséget mutatott, s 1998 tavaszán 42 milliárd forintos tőkeemelést hajtott végre a Postabankban.

Bár úgy tűnt, hogy a Keller László által megszellőztetett Kehi-jelentéstervezet a polgári kormányra akarta terelni a figyelmet, mégis olyan információkat tartalmazott inkább, amelyek a veszteség keletkezésének időszakaszára irányítják a figyelmet - ha belegondolunk, joggal.

Magyar Hírlap - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek