Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Macedónia konkrét időpontot kér

Macedónia azt kérte csütörtökön az Európai Uniótól, hogy a következő, decemberi csúcsértekezletén jelöljön meg egy konkrét időpontot, amikor megkezdi vele a csatlakozási tárgyalásokat.


Dátum: 2009-11-13 00:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141498
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:02:46.352264, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Európai Bizottság október közepén már megállapította, hogy az ország "megfelelően teljesíti" a stabilizációs és társulási folyamatban meghatározott feltételeket, ezért javasolta a tárgyalások megindítását, de időpontot nem jelölt meg.

Antonio Milososzki macedón külügyminiszter azzal érvelt az uniós kollégáinak címzett üzenetben, hogy "a dátum megadása reformokra biztatná a térség más államait is, bizonyítaná, hogy a közeledés tényleg a végrehajtott reformok függvénye, és kézzelfogható módon megerősítené, hogy az unióban konszenzus van a további bővítés ügyében".

A balkáni ország 2005 óta tagjelölt, de Görögország akadályozza a tárgyalások megkezdését, mivel ki akarja kényszeríteni Macedónia nevének megváltoztatását. Athén szerint ugyanis a név jelenlegi formájában a görög nemzeti történelmi örökség része, ráadásul rejtett területi követelésekre utalhat.

Milososzki szerint ez ügyben Szkopje az ENSZ segítségével "aktív és építő jellegű tárgyalásokat folytat Athénnal az ésszerű, mindkét fél által elfogadható kompromisszumos megoldás érdekében".

Kapcsolódó elemek