Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pert vesztett az MDF

Pert vesztett az MDF, jogerősen is jár a kártérítés a kizártaknak - tájékoztat közleményében a Fidesz sajtóosztálya.


Dátum: 2009-11-13 10:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:02:53.350396, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2009. november 12-én a Fővárosi Ítélőtábla elutasította Herényi Károly és az MDF fellebbezését, és helybenhagyta a Fővárosi Bíróság korábbi ítéletét, amelyben teljes körű vagyoni kártérítést ítélt meg az MDF-ből 2004 őszén törvénytelenül kizárt képviselők, Dr. Balsai István, Dr. Horváth Balázs, Font Sándor, Dr. Kelemen András és Szászfalvi László javára.

A jogerős ítélet alapján az MDF-nek 5 évre visszamenő kamatot, valamint több millió forint perköltséget is meg kell fizetnie - közölte Dr. Varga István, a felperesek jogi képviselője.

Kapcsolódó elemek