Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Floralia Tavaszköszöntő Fesztivál Gorsiumban

Antik drámaírók - Arisztophanész és Szophoklész - műveit mutatják be Gorsiumban a csütörtökön kezdődő Floralia Tavaszköszöntő Fesztivál keretében.


Dátum: 2003-04-29 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:19.781604, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


F. Petres Éva, a négynapos rendezvényt szervező Fejér Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkatársa elmondta: a régészeti park görög-római színházterén a Lysistrate című Arisztophanész-darab nyitja a programsorozatot, május 1-jén, csütörtökön.

A következő napokban Szophoklész Elektra, valamint Antigoné című drámáját és a Trakhisi nők című színművét láthatja a közönség.

A darabokat Pécsi Ildikó, Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész rendezte.

A színházi előadások kiegészítéseként csütörtökön és pénteken látványos jelenetekkel elevenítik fel Septimius Severus császár 202. évi gorsiumi látogatásának mozzanatait.

A hét végén az ókori divattal ismertetik meg a látogatókat a székesfehérvári Árpád Szakképző Iskola és Kollégium növendékei.

A tavaszköszöntő fesztiválon mediterrán dísz- és haszonnövények kiállítása is várja a régészeti parkba látogatókat, s az érdeklődők megismerkedhetnek az ókori használati tárgyak készítésével.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek