Nyílt forgalomszámlálási nap a Balatonnál
Nyílt forgalomszámlálási napot tartanak kedden 7 és 18 óra között Siófok közelében az M7-es autópályán és a 7-es főúton; a vizsgálat nem jár forgalomkorlátozással.
Dátum: 2003-04-29 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9815
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:20.103519, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Állami Autópálya kezelő Rt. keddi tájékoztatásából kiderül, hogy az M7-es autópályán a 101-es kilométernél lévő Szabadi pihenőhelynél, a 7-es főúton Siófok előtt a 109-es kilométer közelében, valamint Balatonszéplak-Felső és Siófok között regisztrálják majd a forgalom nagyságát a szakemberek.
A közlés szerint a vizsgálat nem jár forgalomkorlátozással, az autósoknak nagyobb fennakadásra nem kell számítaniuk.
A forgalomszámlálást az Állami Közúti Műszaki és Információs Kht. a Somogy megyei Közútkezelő Kht. bevonásával végzi.
MTI - fidesz.hu