Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vizsgálat indul a vagyonkezelőnél


Dátum: 2009-11-15 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141573
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:11.466031, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vezérigazgató utasítására a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Belső Ellenőrzési Irodája már hétfőn vizsgálatot indít 2.500 hektárnyi, Pest megyei területek haszonbérletére érkezett pályázatok ügyében.

A visszadátumozott iratokról Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének szövetségi igazgatója beszélt, az MNV Zrt. belső iktatási rendszerére hivatkozva

Budai elmondta: valakik jogosulatlanul felbontották egy 2500 hektárt érintő földhasznosítási pályázatra beérkezett anyagokat az MNV zrt. illetékes területi irodájánál, amelyek már felbontva kerültek az MNV Zrt.-hez. A politikus szerint ez súlyosan sérti a pályázatok tisztaságát.

Kapcsolódó elemek