Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Chicago aranykora

Chicago aranykora címmel május 6-án kedden a Budapest Kongresszusi Központban tartja a dzsessztörténet egyik legizgalmasabb korszakát bemutató koncertjét a Benkó Dixieland Band.


Dátum: 2003-04-29 10:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9817
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:20.697373, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A koncerten fellép többek között Joe Muranyi, Louis Armstrong "Satchmo" egykori magyar származású klarinétosa, valamint John Mortimer pozanos és Keith Smith trombitás.

A több mint négy és fél évtizedes múlttal büszkélkedő együttes vezetője, Benkó Sándor elmondta, hogy az együttes és vendégei ezúttal Amerika húszas éveit kívánják reflektorfénybe állítani.

Az 1918-tól 1928-ig tartó időszak az I. világháború utáni konszolidáció, egyben a szesztilalom kora, amikor Amerikában véget ért az európai eredetű kultúra, ezen belül a zene egyeduralma, a valcer, az operett világa, és megkezdődött dzsessz korszaka, új táncdivat született, a charleston.

A koncerten Joe Muranyi közreműködésével idézik fel Louis Armstrong művészetét.

Rajta kívül fellép a koncerten Vukán György, Papa Fleigh trombitás, a Budapest Ragtime Band tagja, a Chicago Sisters magyar énekegyüttes, Gáspár Pál bendzsós, Szabady Vilmos hegedűművész, valamint zongorakísérője, Gulyás Márta.

Az együttes vezetője elmondta, hogy a dzsessz történetének a ragtime korát feldolgozó tavalyi koncertről készült tévéfelvételt a Duna televízió sorozat formájában sugározza, és annak befejező része május 4-én 16 órakor kerül képernyőre.

A mostani és a későbbi dzsessztörténeti koncertekről is felvétel készül, amelyet szintén négy részben mutatnak majd be novemberben.

A dzsessz történetét a koncerteken a korszak zenéjét a művészeti, tudományos és politikai események keretébe ágyazva mutatják be.

A Benkó Dixieland Band együttes összetétele tavaly óta nem változott: Benkó Sándor klarinétozik, Halmos Vilmos zongorázik, Nagy Jenő bendzsón, Kelemen Zsolt bőgőn, Zoltán Béla trombitán játszik, a pozanos Nagy Iván egyúttal énekel, Czakó Tibor pedig dobol. Ezúttal is fellép a zenekar állandó vendége, Berki Tamás énekes.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek