A képviselők az EU-orosz kapcsolatokról
Emberi jogok, energiabiztonság, klímaváltozás, új együttműködési egyezmény - ezek lehetnek a november 18-ai EU-Oroszország csúcs fő témái. A képviselők most állásfoglalást fogadtak el az EU és Oroszország kapcsolatairól.
Dátum: 2009-11-16 10:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141614
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:24.452127, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EP által csütörtökön megszavazott állásfoglalás szerint az emberi jogok kérdésének kiemelt szerepet kell játszania a november 18-ai stockholmi EU-orosz csúcson. A képviselők elítélték Maksarip Ausev, emberi jogi aktivista ingusföldi meggyilkolását. A Parlament Ausev, valamint a korábban megölt többi jogvédő gyilkosainak megtalálását és bíróság elé állítását követeli. Az EP nemrég az orosz Memorial emberijog-védő szervezetnek ítélte oda a gondolatszabadságot hirdető Szaharov-díjat.
Az EP arra kéri Moszkvát, a koppenhágai csúcs sikere érdekében álljon el attól a kérésétől, hogy növelhesse üvegházgáz-kibocsátását.
Az új EU-orosz partnerségi és együttműködési egyezmény megkötését kiemelt fontosságúnak tartja a Parlament. A korábbi egyezmény 2007 végén járt le. A képviselők támogatják Oroszország csatlakozását a Világgazdasági Szervezethez (WTO), ehhez azonban a megfelelő lépések megtételére szólítják fel Moszkvát.
Az EP korai előrejelző mechanizmust hozna létre, amely az energiaellátás biztonságát érintő kérdésekben lehetővé tenné a konzultációt és a várható fejleményekről történő értesítést.