Beindult a bűnbakkeresés a vagyonkezelőnél
Dátum: 2009-11-16 11:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141626
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:28.416408, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sorra indulnak a kirúgások és felelősségre vonások a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél. Ez azt mutatja, hogy nem hiábavaló a Fidesz és a Magosz munkája, melynek során szinte hetente hozunk nyilvánosságra bűncselekmény-gyanús ügyeket a földértékesítések terén és más ügyekben. Ezúton is figyelmeztetjük azonban Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és az MNV felső vezetését: nem fogjuk hagyni, hogy pusztán a "kis halakkal" vitessék el a balhét! Az, ami az állami vagyon elherdálása, a szocialista haverok kistafírozása terén az elmúlt években történt, a Gyurcsány-Bajnai korszak terméke, és a felelősséget is a Gyurcsány-Bajnai korszak fenntartói és irányítói viselik érte.
Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója
Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója