Megadóztatják a nyugdíjakat a szocialisták?
Varga Mihály, az előző kormány pénzügyminisztere a Parlamentben napirend előtt megkérdezte, hogy tervezi-e a nyugdíjak megadóztatását a Pénzügyminisztérium. Kétséges ugyanis, hogy felettesei utasítása nélkül készített ilyen tanulmányt egy minisztériumi munkatárs. Válaszában a pénzügyminisztérium politikai államtitkára tagadta, hogy ilyet terveznének, és a hírt megjelentető Magyar Nemzetre tett sértő megjegyzéseket.
Dátum: 2003-04-29 10:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:20.994554, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Egy Pénzügyminisztérium szokásos feladatai közé tartozik, hogy tavasszal elkezdi a jövő évi költségvetés és adótörvények kidolgozását. Erről a folyamatról jelent meg a minap egy napilapban olyan információ, miszerint a Pénzügyminisztérium tervezi: meg kellene adóztatni a nyugdíjakat, mutatott rá Varga Mihály. Ezt követően a Pénzügyminisztérium szóvivője, Máté Dániel egy gazdasági napilapnak - amely az előző munkahelye volt - nem tagadta a hírt s azt mondta, hogy ha megadóztatják, akkor kompenzációként éppen annyival emelni is fogják a nyugdíjakat. Ez a bruttósításhoz hasonlító folyamat a tervezés igen előrehaladott folyamatra utal, szögezte le Varga Mihály.
Sajátos viszonyban vannak a nyugdíjasokkal a szocialisták - emlékeztetett a Fidesz parlamenti frakciójának helyettes vezetője. 1994 és 1998 közt 12 százalékot vesztettek a nyugdíjak értékükből, ami azt jelenti, hogy egy átlagos idős embert 200 000 forinttal rövidített meg a szocialista kormány. A polgári kormány ideje alatt ezzel szemben 13 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke. Ezen túl 2002 januárjától a nyugdíj mellett dolgozók adóalapját már nem növelte a nyugdíj mellett végzett munka, ami 320 000 idős embert érintett. Ugyanígy azt is bevezette a polgári kormány, hogy a nagyszülők is elmehessenek gyesre.
Talán a Bokros-csomag miatt érzett lelkiismeret-furdalás következtében tavaly egyszeri 19 ezer forintot fizetett a szocialista kormány a nyugdíjasoknak, amelyet nem épített be a nyugdíjalapba. Ezt az összeget azonban többször visszavették. Egy tiszaföldvári nyugdíjas levele azt taglalja, hogy az infláción felüli mértékben emelt energiaárak és a számára legalább 20 százalékos gyógyszeráremelés miatt érzi azt, hogy elvették a tavaly juttatott egyszeri összeget.
Elképzelhető-e, tette fel Varga Mihály a kérdést, hogy felettesei utasítása nélkül kezd bele egy ilyen terv elkészítésébe, megírásába egy minisztériumi tisztviselő? Mi lesz jövőre a nyugdíjakkal? Mi lesz az uniós csatlakozás után a nyugdíjasokkal?
Nagyon jó lesz a nyugdíjasoknak
Válaszában Veres János politikai államtitkár tagadta, hogy a minisztérium tervezné a nyugdíjak megadóztatását, arra azonban nem adott kielégítő magyarázatot, hogy miért állította ennek ellenkezőjét a minisztérium szóvivője. Ezt követően a Magyar Nemzet című napilapot sértegette, miszerint az tévhírt tett volna közzé, majd azt is elmondta, szerinte nem érdemli meg az a napilap, hogy nevén nevezze a Parlamentben, sőt, tette hozzá, Magyarország állampolgárai szerencsére nem ebből a napilapból tájékozódnak. Veres János szerint a nyugdíjasok lesznek az EU-csatlakozás nyertesei, mert az alacsony infláció miatt nem romlik majd annyit a nyugdíjuk.
fidesz.hu