Beindult a bűnbakkeresés a vagyonkezelőnél
Az, hogy sorra indulnak a felelősségre vonások a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnél (MNV) azt mutatja, nem hiábavaló a Fidesz és a Magosz munkája, melynek során szinte hetente hoznak nyilvánosságra bűncselekmény-gyanús ügyeket a földértékesítések terén és más ügyekben.
Dátum: 2009-11-16 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141632
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:30.359879, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Budai Gyula, a Magosz szövetségi igazgatója és Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója hétfői közleményében arra reagált, hogy belső vizsgálatot rendelt el és azonnali hatállyal felmentette a Pest Megyei Területi Iroda megbízott vezetői munkaköréből Balogh Tamást, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a vagyonkezelő vezérigazgatója, Kamarás Miklós.
A politikus úgy fogalmazott: "ezúton is figyelmeztetjük azonban Bajnai Gordont, Oszkó Pétert és az MNV felső vezetését: nem fogjuk hagyni, hogy pusztán a kis halakkal vitessék el a balhét!"
Véleményük szerint az, ami az állami vagyon elherdálása, a "szocialista haverok kistafírozása terén" az elmúlt években történt, a Gyurcsány-Bajnai korszak terméke, és a felelősséget is a Gyurcsány-Bajnai korszak fenntartói és irányítói viselik érte.