Mélyrepülésben az ország
Gazdasági mélyrepülés, a jövőnket elvevő államadósság, korrupció és munkanélküliségi krízis - ez jellemzi Magyarországot 2009 harmadik negyedében. Navracsics Tibor sajtótájékoztatója.
Dátum: 2009-11-16 12:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141633
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:30.745655, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Navracsics Tibor hangsúlyozta: a kormány egyszerűen nem talál ellenszert a válságra, noha számos európai példa van az orra előtt. Fontos megjegyezni, hogy Magyarországon elsősorban nem a válság okozta a visszaesést, hanem az utóbbi évek negatív tendenciája. A 2004 utáni időszakban hazánk egyedülálló utat járt be: a válság hatásai felerősítették a visszaesést, így nem is következett be trendforduló, mint más országokban. A gazdasági zsugorodás mélyülésével odáig jutottunk, hogy ma a térségben Magyarország az egyetlen, ahol csökken a GDP. Csehország 0,9 százalékos, Németország 0,7 százalékos növekedést produkált a harmadik negyedévben a másodikhoz képest, ezzel szemben hazánkban 1,8 százalékos visszaesés figyelhető meg.
Magyarország még stagnáló pályára sem képes állni! Leszakadóban vagyunk Európától - és nem csak Nyugat-Európától, hanem az unió 27 tagállamának átlagától. A tagok átlagához képest a 2008as magyar GDP kevesebb, mint a 2003as - mutatott rá a Fidesz frakcióvezetője.
2009 első kilenc hónapjában napi 3,1 milliárd forinttal nőtt az államadósság. Ez azt jelenti, hogy 2009 júniusában az egy főre jutó tartozás 2 millió forintra volt tehető, és az összeg azóta csak nőtt - világított rá a politikus. Folytatta: a következő kormánynak jut az a nehéz feladat, hogy kezelje ezt a problémát, mivel a Bajnai-kormány egyértelműen nem képes rá.
Munkanélküliség tekintetében 13-14 évet estünk vissza, majd másfél évtizede volt ilyen súlyos a helyzet. Magyarország nemzetközi megítélése is folyamatosan romlik az országot elborító korrupció miatt - tette hozzá.
Fél évvel a Bajnai-kormány megalakulása után oda jutottunk, hogy a gazdasági mélyrepülés, a jövőnket elvevő államadósság, korrupció és munkanélküliségi krízis jellemzi Magyarországot - húzta alá Navracsics Tibor.