Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mi lesz a gyermekeinkkel?

A nappali gyermekmegőrzők kapacitásának növelése esetében ismét csak a kormány munkájára jellemző tipikus "papíron bővülésnek látszó intézkedésekről" beszélhetünk - hívta fel a figyelmet interpellációjában Mátrai Márta.


Dátum: 2009-11-16 15:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=141643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:03:34.393487, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Mi lesz a gyermekeinkkel? (Mátrai Márta)

Abból kiindulva, hogy ez egy létez ő tervezet, az alábbi megjegyzéseket kell hozzáfűznöm. Ez az 5 000 új férőhely csak virtuálisan nem jelent bővülést, mert ezeket a helyeket már betöltötték. A KSH adatai szerint 596 bölcsődei ellátást biztosító intézményben 25 757 férőhelyre már most is 33 397 beiratkozott gyermek jár - mutatott rá a fideszes képviselő. Hozzátette: gyors számolással kijön, hogy a jogszabályban meghatározott 10 fő helyett egy bölcsődei csoport átlagos létszáma ma is 13 fő körül mozog. Tehát az Önök által említett 5 000 hely már rég elkelt. A létszámemelés csupán a bölcsödében kikényszeríttet gyakorlatot hagyja jóvá - szögezte le.

Mátrai Márta megjegyezte: a GYES 2 évre csökkentésével jelentkező bölcsődei többletlétszámot jelen helyzet szerint nem fogják tudni kezelni az intézmények. Ezen igények kielégítésére tehát, a tervezett 7-8 000 férőhely többszörösére lenne szükség.

Ez a kormány munkájára jellemző tipikus "papíron bővülésnek látszó intézkedés". Lamperth Mónika 2008-as 15 000 férőhelyes ígéretéből megvalósult 800. Önök már csak 13 000 férőhelyről beszélnek, ami láttuk, valójában jó ha 8 000 - tette egyértelművé a képviselő.

Államtitkár úr válaszában olyan intézkedésre hivatkozott, melyet még meg sem hoztak. Ezt felháborítónak tartom, mert ezek a nem létező férőhelyek kisgyermekeket, családokat és az egész bölcsődei szakmát hozzák lehetetlen helyzetbe - értékelte.

Az imént elhangzottakra tekintettel kérdéseim a következők - fordult az államtitkárhoz Mátrai Márta: "Mely jogszabályra hivatkozott az Ön államtitkára, amikor kijelentette, hogy "2010. január 1-jével a bölcsődei csoportlétszám is emelkedik 10 főről 12főre"? Miért van az, hogyha nem tudnak megoldani egy aktuális problémát, akkor hosszú távú stratégiákat gyártanak? Nem gondolja, hogy a Nemzeti Ifjúsági Stratégia több évtizedes, nagy ívű célkitűzései helyett az elmúlt hét évben kellett volna cselekedni? Hogyan tudja garantálni, hogy ne legyenek még zsúfoltabbak a bölcsődék jövő májusban, amikor hatályba lép a gyermeknevelési támogatások idejének korlátozása?"

Válaszában Korózs Lajos közölte: a kormány 15 000 új férőhelyet kíván létrehozni, ezek azonban nem mind bölcsődékre, hanem más, nappali gyermekmegőrző intézményekre is vonatkoznak. A rendszerváltás óta számos fejlesztés történt ezen a téren, különösen az unióhoz való csatlakozást követően. A kormány családi napközik, magánóvodák és egyéb új gyermekmegőrzésre szakosodott intézmények létrahozását is támogatja - tette hozzá.

A fideszes politikus viszontválaszában rámutatott: egyetlen kérdésére sem kapott konkrét választ. Hogy engedheti meg magának egy államtitkár, hogy nem létező jogszabályra hivatkozik az Országgyűlésben? Hogyan várhatja el a kormány az önkormányzatoktól a bölcsődék bővítését és fejlesztését, miközben folyamatosan forrásokat vonnak el tőlük? A kisgyermekes szülők miből fogják megfizetni a méregdrága magánóvodákat és családi napköziket? Válaszát nem fogadom el - hangsúlyozta.

A kormányt támogató parlamenti többség végül elfogadta Korózs Lajos válaszát.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3538, 'source_type': 'media', 'source_id': 3974, 'target_type': 'article', 'target_id': 94370, 'relation_type': 'describes'}