Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fővárosi Fidesz-MKDSZ a Rádió C megsegítéséért

A Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ képviselőcsoportja támogatja Tirts Tamásnak, a közgyűlés Emberi jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottsága elnökének múlt szombati kezdeményezését, amely szerint a testület következő ülésén a Rádió C ötmillió forinttal történő fővárosi támogatására tesz javaslatot.


Dátum: 2003-04-29 12:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=9820
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:15:21.593184, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Deutsch Tamás frakcióvezető közölte kedden.

A frakcióvezető rámutat arra: a Rádió C nagy hiányt pótolt eddigi adásaival, programja elsősorban a nehéz helyzetben lévő roma kisebbség - a társadalom többsége általi - befogadását, beilleszkedését kívánta segíteni.

"Ezért nem engedhető meg, hogy ez a kiváló kezdeményezés kudarcra legyen ítélve" - teszi hozzá.

A Fidesz-MKDSZ-frakció a jövőben is, minden rendelkezésére álló fórumon és eszközzel segíti a nehéz helyzetben lévő társadalmi csoportokat, így a roma kisebbséget is - áll a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek